Babahami

Cikkek családoknak

Amikor Pieter Van Midwoud rátalált az Ecosia nevű nonprofit szervezet fatelepítő biztosi álláshirdetésére, tudta, hogy megtalálta élete hivatását.

„Csak kevés olyan pozíció létezik, ami mintha neked szólna – meséli Van Midwoud berlini otthonában. Egyből az jutott eszembe: igen, ez lesz az.”

És így is lett. Az egész karrierjét a természetvédelemnek és a környezettannak szentelő Van Midwoud az elmúlt négy évben magokat ültetett.

Ez ugyanis az Ecosia üzleti folyamatának utolsó lépése. Az első lépések másokon múlnak.
Az Ecosia keresőmotorját használva, a lekérdezéseid által generált hirdetésekből származó és egyéb közvetett bevételek egy nemes célt szolgálnak.
Az erdők újratelepítése keresésekkel

Az Ecosia nem más, mint a Microsoft Bingje által működtetett keresőmotor, valamint Safari-kiegészítő egy kis környezettudatos csavarral. A szervezet ugyanis a keresésekből és a felugró hirdetésekből származó bevétel 80 százalékát olyan természetvédelmi projekteknek adományozza, amelyek világszerte fákat ültetnek.

Számos ilyen projekt létezik. 2009-es alapítása óta az Ecosia hozzájárult többek között Peru, Brazília, Szenegál, Ghána, Tanzánia, Madagaszkár és Marokkó erdőtelepítéséhez – az eddigi 17 országon túl ez a szám folyamatosan növekszik. Az Ecosia 2020-ban már Ausztrália bozóttűz által felperzselt területein is ültetett fákat. Tavasszal és nyáron Indiában és Tasmaniában is megkezdik projektjeiket.

Christian Kroll, az Ecosia alapítója szerint a szén-dioxid csökkentésének egyik leghatékonyabb módja a faültetés, bár ezt nem verik nagydobra. „Nincs külön a faültetést célzó marketingrészleg” – mondja.

Mindenesetre egyre többen foglalkoznak a kérdéssel, jóllehet sajnos szomorú okokból. 2019 augusztusában, amikor tűz pusztította az amazóniai esőerdő Brazíliában fekvő területét, egyetlen nap alatt tizenkétszeresére nőtt a letöltések száma. „A saját szemünkkel láttuk, mennyire szeretnének segíteni az emberek” – meséli Kroll. Az Ecosia 2020 elején egy teljes nap bevételét fordította az érintett ausztrál területek újrafásítására egy aktuális kampány keretén belül.
Hanna Wickers, az Ecosia marketingigazgatója, valamint képek a cég berlini irodájából.
Számokban mért erőfeszítés

Az Ecosia szerint 45 vagy annál több keresés elegendő egy fa elültetésére. Elsőre ezt talán soknak hangzik, de ahogy Kroll kifejti, „nagymértékű összefogással hatalmas változások idézhetők elő.”

A számok is erről tanúskodnak: Az Ecosia jó úton halad, hogy 2020 közepére elérje a 100 millió elültetett fát. Ennek eléréséhez a cég közel két tucat természetvédő csoporttal szövetkezett, például a World Vision International, a Wildlife Conservation Foundation és a Jane Goodall Intézet.

Míg az Ecosia azon munkálkodik, hogy az eredeti fajokat pótolja, addig Van Midwoud feladata az újraerdősítés. „Nem az a célunk, hogy elültessünk egy fát, aztán, mint aki jól végezte dolgát odébbálljunk – nyomatékosítja. Sokat beszélgetünk arról, hogyan kellene helyrehozni az erdőket. Hogy lehetne mindez tartós és fenntartható.”

Éppen ezért az Ecosia szorosan együttműködik a helyiekkel Burkina Fasótól Borneón keresztül Észak-Peruig.

„Jobb napokon akár ezer helyi is segít a faültetésben. Nagyon fontos, hogy magukénak érezzék a feladatot, hogy teljes szívből úgy gondolják: »Igen, én is ezt akarom«” – meséli Van Midwoud.

2019 végén az Ecosia fatelepítő csapata Marokkót, a szervezet egyik fókuszországát célozta meg. „Lehetőséget kell biztosítanunk az emberek számára, hogy a természet védelme mellett bevételt is teremtsenek családjaiknak,” – teszi hozzá Kroll.
Pieter van Midwoud fatelepítő biztos munka közben Marokkóban. „Na, az ilyen projektekért érdemes élnem” – lelkesedik.
Hosszú távú tervek

Az Ecosia hosszú távra tervez. Ahogy Hannah Wickes, az Ecosia marketingigazgatója mondja, mivel a cég „cél alapítványnak minősül,” nem lehet eladni, és bevételeit mindig a cég alapküldetésének kell szentelni.

Emellett az Ecosia, hogy úgy mondjuk, terjeszkedik. 2018 végén felvett egy második fatelepítési biztost, és jelenleg egy olyan térképes projekten dolgoznak, amelynek segítségével a felhasználók nyomon követhetik a fatelepítési projektek helyszíneit.

Nemrég indult útnak az Ecosia Travel is, amely környezettudatos hoteleket és tömegközlekedési lehetőségeket kínálva járul hozzá a turisták ökolábnyomának csökkentéséhez. A cég további tervei között szerepel az etikus, környezetbarát keresési eredmények kiemelése.

„Nem egyszerűen fákat ültető keresőmotort akarunk – mondja Kroll. A célunk, hogy keresőmotorunk segítségével az emberek zöldebb döntéseket hozzanak.”
Christian Kroll, alapító (jobbra), valamint képek az Ecosia marokkói faiskolájáról és szerte a világon kivitelezett más projektekről.
A fejlődés megalapozása

Bár a 100 millió fa rengetegnek tűnik, Kroll szerint a cég végső célja még ennél is ambiciózusabb.

„Olyan méretű problémával állunk szemben, hogy még egy milliárd fa sem elég – magyarázza Kroll. Hosszú távon legalább egy billió fa elültetése a célunk.”

De Van Midwoud még ilyen magasztos törekvések mellett is valami sokkal jelentősebbet tart szem előtt.

„A kietlen, sivatagnak tűnő tájon átutazva egyszer csak egy olyan hely tárul a szemed elé, ahol az emberek puszta kézzel állítanak helyre 250 hektárnyi területet. Na, az ilyen projektekért érdemes élnem” – lelkesedik Van Midwoud.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük